A MÁV Csoportnál a különböző pótlékok alapbéresítését helyes iránynak tartom, hiszen azokat a tételeket, amiket a munkáltató egyik jó pillanatában ad, azt bármikor vissza is veheti! Az alapbért azonban nagyon nehéz visszavenni, ráadásul erre jönnek a pótlékok, és a következő bérfejlesztés bázisát is képezi. A jövedelmeket fokozatosan kell emelni egy hosszútávú és kiszámítható program alapján, és az ezen a fórumon is már sokszor emlegetett szakmai tagozatok által közösen kidolgozott alapbéresítést kell megvalósítani. Ez optimális esetben kiegészül a szolidaritás elvével: a Startnál társasági vezető ügyvivőként eltöltött évek alatt bebizonyosodott számomra, hogy adott munkavállalói csoportok jobban elfogadják, ha ma kimaradnak egy béremelésből, de biztosan tudják, hogy legközelebb már ők kerülnek sorra. (A videóban 06:45-től)
Alig több mint egy hét van hátra a július 9-i Küldöttgyűlésig. Szakszervezetünk Személyszállítási Utazó Tagozatának ügyvivő testülete június 29-én hozott határozatában egyhangú támogatásáról biztosított. Ezúton is szeretném megköszönni Nektek ezt a gesztust!
A hathatós érdekvédelem mellett egyik legfontosabb feladatunk a munkavállalók jövedelmi helyzetének javítása! Ebben a hónapban megismertük a jövő évi költségvetési terveket, keretszámokat, így a július 9-i Küldöttgyűlés után azonnal megkeressük a MÁV Csoport valamennyi vállalatát, és megkezdjük a 2016. évi bértárgyalásokat! Mivel nagy hangsúlyt kell fektetni a tagszervezésre, akár a központ terhére is munkaidő-kedvezményt kell biztosítani a területi szervezetek és az alapszervezetek részére. Nagyon köszönöm a Tőletek kapott biztatásokat, javaslatokat! Közösen megvizsgáljuk, hogy javaslataitokat miként tudjuk beépíteni a VDSzSz Szolidaritás működésébe. Remélem, támogattok abban, hogy szakszervezetünk elnöke lehessek, és folytathassam a VDSzSz Szolidaritás megújítását!
Pár hete már jártunk a VDSzSz korábbi, Benczúr utcai székházában. Most kollégáim egy kamerával ismét visszatértek, a videó érdekessége, hogy egyes helyszíneken archív felvételről a 2008-as állapotok is látszanak. A VDSzSz Szolidaritás megújítása során elsődleges, hogy a jelenlegi Ajtósi Dürer soron lévő épület helyett egy jóval kevesebből fenntartható ingatlan után kell néznünk! Kézenfekvő választásnak tűnik a jelenleg üresen álló Benczúr utcai ingatlan, viszont továbbra sincs birtokunkban az összes szerződés, ami nélkülözhetetlen a tisztánlátáshoz. Sajnos, az ingatlan elég kiábrándító állapotban van, de nézzétek meg ti is:
Mint arról korábban beszámoltam, a május 7-8-i Küldöttgyűlés után megállapodást kötöttünk a Mozdonyvezetők, Vasútüzemi Dolgozók Segélyező Egyesületével, hogy a VDSzSz Szolidaritás tagjai valamivel több mint 2000 forint/fő/éj áron pihenhessenek az Egyesület balatonkenesei, egerszalóki és hajdúszoboszlói önköltséges üdülőiben! Szerencsére nagy az érdeklődés: a három üdülőben augusztus 31-ig már szinte az összes szobát kivették tagjaink, csak pár szoba maradt üresen: igyekezzen, aki igénybe szeretné venni! Természetesen, ezek az üdülők szakszervezetünk megújításának első lépését jelentik, bővíteni szeretnénk a kört, rengeteg munka vár még ránk! Segítségetekre számítok, javaslataitokat továbbra is a megujulas.vdszsz@gmail.com címen várom!
Szeretnélek Benneteket tájékoztatni arról, hogy június 26-án rágalmazás vétsége miatt büntetőfeljelentést tettünk. Soha nem hagytuk szó nélkül, és ezután sem fogjuk tűrni, hogy küldötteinket, tagjainkat bárki alaptalanul bántsa, pláne, hogy antiszemitának is bélyegezze őket. Ahogy az is megengedhetetlen, hogy valaki rasszisták titkos összeesküvésének minősítse a VDSzSz Szolidaritás május 7-8-i Küldöttgyűlését!
Szakszervezetünknek vissza kell térnie a földre, és azokkal a problémákkal kell foglalkoznunk, amik a vasutasokat, tagjainkat feszítik! Startos társasági vezetőként - jelenlegi tisztségemben - rengeteget köszönhetek működő tagozatainknak, így a Kocsivizsgálói, valamint a Személyszállítási Utazói Tagozatnak. Tőlük tanultam, mennyire fontos a szakmai érdekek megjelenítése. Mindent sokkal korrektebben meg lehet beszélni, elkerülhetőek a félreértések, majd hazatérve mindenki pontos információkkal látja el a tagságot.
Az idő igazolta, hogy szakszervezetünkben jópár tagozatnak helye van, már csak a számukat kellene bővíteni a MÁV Csoport cégeinél! Az újabb tagozatok esetében is támaszkodni fogunk a szakmai csoportok véleményére. Hiszen én meg nem tudom mondani, hogy adott munkahelyen például a kocsivizsgálói munkát hogyan kell elvégezni: nem értek hozzá. Ezért Nektek kell megmondani, mit képviseljünk. Ezt meg is tesszük, ahogy eddig is törekedtünk rá!
Kevesebb, mint két hét van hátra a VDSzSz Szolidaritás július 9-i Küldöttgyűléséig. Ezúton is szeretném megköszönni szakszervezetünk Kocsivizsgálói Tagozatának a támogatást - ahogy mindenki másnak is! Ezt kaptam ugyanis Tőlük: “A VDSzSz Szolidaritás Kocsivizsgálói Tagozata a VDSzSz Szolidaritás 2015. július 9-i elnökválasztó Küldöttgyűlésén Halasi Zoltán elnökjelöltet egyhangú támogatásáról biztosította.”
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a jövőben a helyi közösségeknek sokkal fontosabb szerepet kell kapniuk! A helyi rendezvényeket központilag is támogatni kell, mert meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb problémánk a kis közösségek szétzilálódása: elfogytak a helyi rendezvények, kezdeményezések! Mert nagyon dícséretes a BVSC-stadionban egy május elseje, de nem biztos, hogy Szombathelyről vagy Záhonyról is el akarnak jönni, vagy ha mégis, akkor évente legfeljebb csak egyszer.
A képen és videón látható embertelen körülmények között dolgozó kollégák vesznek részt éjjel-nappal a szobi vonatok vágányútjának beállításában Rákosrendezőn, és közreműködnek a gépek körbejáratásában is. Teszik ezt a szabad ég alatt, az időjárás viszontagságainak kitéve (tegnap például szakadó esőben), WC vagy kézmosási lehetőség nélkül. Ez tűrhetetlen, mélységesen felháborító, és mindennek a legalja!
Vasutas berkekben már fél éve köztudott, hogy karbantartás miatt bezárják a Nyugati pályaudvart, és a forgalom lebonyolításának egy részét Rákosrendező veszi át. Ez a fél év azonban kevés volt arra, hogy konténert telepítsenek a munkavállalók részére! Kollégáimat megkértem, hogy azonnal menjenek ki a helyszínre. Haladéktalan intézkedést követelünk a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójától, természetesen, a felelősségre vonás sem maradhat el! Helyszíni videó itt:
Ami Rákosrendezőn történt, az mindennek a legalja, de sok vasúti szolgálati helyen alig jobb körülmények között dolgoznak az emberek. Körülményjavító intézkedésekre minden MÁV-vállalatnál, minden munkakörben sort kell keríteni, a Startnál viszont legalább valami elkezdődött: megszűnik a laktanyai elhelyezés, helyette egyágyas panziókban pihenhetnek a vezető jegyvizsgálók: nem dől rájuk a fal, felakaszthatják az ingüket, és másnap reggel fehér ingben, az új egyenruhában, az elvárt követelményeknek megfelelően tudnak szolgálatba jelentkezni. A körülményjavítás még csak sok pénzbe sem kerül, viszont a súlyos létszámhiány miatt halaszthatatlan. Amikor az emberek rosszul keresnek, szórakoznak velük és a munkakörülményeik is förtelmesek, semmi nem tartja őket a vasútnál! Erről is beszélgettünk a VDSzSz Szolidaritás Kocsivizsgálói tagozati ülésén június 23-án: