Halasi Zoltánt a VDSzSz Szolidaritás élére!

HALASIZOLI

HALASIZOLI

Sajnos, vannak helyek, ahol nem képviseljük eléggé a munkavállalókat! Ezen sürgősen változtatnunk kell!

2015. június 15. - halasizoli

A VDSzSz Szolidaritást nem lehet megújítani anélkül, hogy ne nézzünk szembe a tényekkel: jelenleg vannak olyan vállalatok, ahol a munkavállalók érdekeit nem képviseljük eléggé. Mégpedig azért nem, mert csak alig vagyunk jelen ezeknél a társaságoknál! Sokkal-sokkal többet kell foglalkozni többek között a MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. valamint a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. munkavállalóival! Meggyőződésem, hogy a VDSzSz Szolidaritás csakis a tagság gyarapítása révén tud fejlődni, ehhez azonban vonzó, versenyképes szolgáltatásokra van szükség. A hatékonyabb érdekképviselet érdekében pedig mielőbb szakmai tagozatokat kell létrehozni a MÁV vállalatcsoport különböző cégeinél.

Három üdülőben már most is pihenhettek!

A napokban megállapodást kötöttünk a Mozdonyvezetők, Vasútüzemi Dolgozók Segélyező Egyesületével, a mellékelt képek a hajdúszoboszlói üdülőben készültek. Bár nem egy Hilton, azért remélem, elnyeri tetszéseteket valamivel több mint 2000 forint/fő/éj árával. (A másik két üdülő Balatonkenesén és Egerszalókon található.) A VDSzSz Szolidaritás megújításának egyik első lépése ez, és még nagyon hosszú út áll előttünk. Segítségetekre számítok, javaslataitokat továbbra is a megujulas.vdszsz@gmail.com címen várom.

Nélkülözhetetlenek a gyakori és rendszeres találkozások a tagsággal!

20150611_172440_crop.jpgA VDSzSz Szolidaritás vezetése számára nem csak azért nélkülözhetetlenek a gyakori és rendszeres találkozások a tagsággal, mert csak személyesen értesülhetnek olyan gondokról, amik helyben foglalkoztatják a vasutasokat, a tagságot, hanem mert különböző szolgálati helyeken igencsak eltérő problémák vannak. Tegnap például Békéscsabára látogattunk, ahol az ország nagy részével ellentétben egyes munkakörökben speciális, helyi problémát jelent a létszámfölösleg: a technológiai fejlesztések miatt például az idei év végéig 17 forgalmi dolgozó számára biztosított csak a foglalkoztatás, de később más munkakörök dolgozói is érintettek lehetnek. A munkáltatóval az ilyen helyzetekre ki kell dolgozni egy hosszútávú stratégiát, hiszen egyetlen tagunk sem kerülhet rosszabb helyzetbe!

(Sajnos, a találkozóra Bárány Balázs, szakszervezetünk érdekvédelmi alelnöke forgalmi okból nem tudott átérni Szegedről, ahol többek között szakszervezetünk ügyvivőjével és a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatójával tárgyalt.)

Hőségriasztás van!

heat_crop.jpgA rendkívüli meleg miatt június 15-én 24 óráig az országos tisztifőorvos II. fokú hőségriasztást adott ki az egész országra. Ilyenkor többek között 14-16 Celsius fok hőmérsékletű ivóvizet vagy ásványvizet kell biztosítani a meleg munkakörnyezetben dolgozók részére, mégpedig korlátlan mennyiségben. Sajnos, sok szolgálati vezető ilyenkor is embertelen, és legszívesebben pipettával méricskélné a vizet! Meggyőződésem, hogy ilyen szemlélettel nem maradhat senki sem vezető, az ilyen hozzáállás írmagját is ki kell irtani a MÁV vállalatcsoportnál! Ennek felszámolása érdekében elnökként is mindent el akarok követni - ha a Küldöttgyűlés július 9-én bizalmat szavaz nekem!

Ha ilyesmit tapasztaltok, kérlek, haladéktalanul értesítsetek az ismert elérhetőségeken, vagy keressétek szakszervezetünk munkavédelmi referensét!

Ez már nem ígéret!

Feltett szándékom a VDSzSz Szolidaritás megújítása, remélem, hogy a Küldöttgyűlés július 9-én érdemesnek talál arra, hogy elnökként folytassam ezt a halaszthatatlan munkát. De addig sem tétlenkedünk: nemrég megállapodtunk a Mozdonyvezetők Vasútüzemi Dolgozók Segélyező Egyesületével annak érdekében, hogy a VDSzSz Szolidaritás tagsága nagyon kedvező áron pihenhesse ki magát az Egyesület üdülőiben!

A VDSzSz Szolidaritás június 15-i elnökségi ülésén meghatározott rend és szabályzat szerint jövő héttől már foglalhatóak is a szobák a balatonkenesei, egerszalóki és hajdúszoboszlói önköltséges üdülőkben. Hétfőtől (június 15-től) az árjegyzék is letölthető lesz, előzetesen annyit, hogy valamivel több mint 2000 Ft/fő/éj költségre lehet számítani. A megállapodás mellékletében feltüntetett szabad kapacitások is hétfőtől foglalhatóak, viszont a feltüntetett turnusok akár rövidebbek is lehetnek. Remélem, elnyeri tetszéseteket!

A megállapodás ide kattintva elolvasható!

Egy hónap a Küldöttgyűlésig!

Egy hónap van hátra a július 9-i Küldöttgyűlésig. Ha a küldöttek méltónak tartanak az elnöki tisztségre, minden erőmet, tapasztalatomat, tudásomat latba vetve akarom megvalósítani azokat a javaslatokat, ötleteket, amiket Tőletek kaptam - akár hozzászólás formájában, akár személyesen. Természetesen, továbbra is számítok Rátok, a véleményetekre! A bátorító szavakat nagyon köszönöm Nektek! Bármi történik is egy hónap múlva, én ismét meggyőződtem arról, milyen fantasztikus tagjaink vannak. Rátok csak büszkének lehet lenni, és én is az is vagyok/leszek - függetlenül attól, hogyan dönt majd a Küldöttgyűlés.

Haladéktalanul javítani kell a munkakörülményeken!

A tegnapi felhőszakadás alkalmával volt, aki a Nyugati pályaudvar beázó csarnokában érezte elérkezettnek az időt a zuhanyzásra, a felfrissülésre. Sajnos, sok szolgálati helyen is szinte ilyen – vagy még rosszabb – körülmények uralkodnak, és ez a továbbiakban tarthatatlan. Sok esetben a kusza ingatlanjogi helyzet miatt egyik vállalat sem érzi sajátjának a szolgálati helyet, amit így sosem újítanak fel. Ettől még tagjaink, a vasutasok dolgoznak ott nap mint nap borzalmas állapotok között, és ez a MÁV vállalatcsoport egészéről elmondható.

Nem szoktam a levegőbe beszélni: MÁV-Start társasági vezető ügyvivőként például azon vagyok, hogy a hosszú ideje megoldatlan laktanyai elhelyezés végére sikerüljön pontot tenni, és a munkavállalók zavartalan körülmények között pihenhessék ki magukat. Ennek érdekében a MÁV-Startnál – reményeim szerint – rövidesen egyszemélyes laktanya- vagy panziószobákban helyezik el az utazószemélyzetet.

Kedvezményes szakszervezeti üdültetést!

Nem titok, hogy a kedvezményes szakszervezeti üdültetés érdekében jelenleg több szervezettel, intézménnyel is tárgyalásban vagyunk. Ma például épp 2-3000 forint/éj/fő árról egyeztettünk négy-öt önellátós üdülő esetében.
Meggyőződésem, hogy a VDSzSz Szolidaritásnak pénzt kell áldoznia tagtársaink rekreációjára, különös tekintettel az általánostól eltérő munkarendben foglalkoztatottakra, hiszen ez rendkívüli módon megviseli a szervezetet.
Rászoruló tagjaink számára üdülési keretet kívánunk elkülöníteni – mégpedig a tagsági idő arányában: minél hosszabb ideje vagy a VDSzSz Szolidaritás tagja, annál több támogatásra számíthatsz! (A rendkívüli élethelyzetben nyújtott segítségnek ettől függetlennek kell lennie.)

Nem tűröm a munkáltatói arroganciát!

A VDSzSz Szolidaritás elnökeként sem fogom eltűrni, hogy a MÁV Csoportnál egyes szolgálati vezetők azzal fenyegessék tagjainkat, hogy “nem muszáj itt dolgozni”.
Azt gondolom, hogy nekik sem muszáj mindenáron itt dolgozniuk, épp ezért személyesen fogok fellépni minden ilyen esetben.
A munkáltatói arroganciát, a lelki terrort minden szolgálati helyről száműzni kell!
Azon kívül, hogy elfogadhatatlan és megengedhetetlen, nem csekély korlátoltságra is vallanak ezek a fenyegetőzések, hiszen a munkáltatónak nagyon sok idejébe és pénzébe kerül egy újfelvételes kiképzése – és ez az összes vasúti munkakörről elmondható.

Tesztalapú vizsgáztatást!

A jelenlegi rendszerben az időszakos forgalmi vizsgákon szóbelire kötelezett munkavállalók esetében mielőbb át kell állni a tesztalapú vizsgáztatásra. Ennek érdekében tárgyalunk, hiszen a vasutasoknak így is van épp elég gondja-baja. Azt akarjuk elérni, hogy a teszt sikertelensége ne járjon automatikusan bukással, hanem legyen lehetőség szóbeli vizsgát tenni. Több mint 15 évig voltam forgalmi szolgálattevő, tudom, hogy nehéz a vasutasok élete, fölösleges ezt még tetézni.

_kdm0637_crop.jpg

süti beállítások módosítása