Szorosabbra kell fűzni a VDSzSz Szolidaritás tagsága és vezetése közti kapcsolatot, helyre kell állítani azt a bizalmat, amely az elmúlt időben megroppanni látszott. Ennek egyik eszköze a területi szervezetek megerősítése: olyan helyzetbe kell hozni őket, hogy saját térségükben hathatós érdekvédelmi munkát végezhessenek, és részt tudjanak venni a tagszervezésben. Hiszen egy szakszervezetnek elemi érdeke a gyarapodó tagság, amit csak közös, kitartó munkával tudunk elérni!
Mindenhova el fogok menni, ahova meghívtok, és ahol probléma van, hogy tagjaink megfelelő képviseletet kapjanak, és kisebb-nagyobb gondjaikat mielőbb sikerüljön megoldani, megnyugtatóan rendezni!
A napokban több, Általatok szervezett helyi rendezvényen is részt vehettem, ahol tagjaink kifejtették, milyen nagy szükség van ezekre a programokra, hiszen beszélgetve, egymást megismerve lehet csak igazi közösséggé kovácsolódni. Ebben a szellemben kell megújítanunk a VDSzSz Szolidaritást!
Ezúton szeretném megköszönni a bátorító szavakat, a javaslatokat, amiket személyesen, telefonon vagy írásban kaptam Tőletek. Remélem, a holnapi Küldöttgyűlésen engem támogattok, hogy ezt a nagy-nagy munkát közös erővel véghez tudjuk vinni!