Sokkal szorosabb kapcsolatot kell ápolnunk a tagjainkkal, a vasutasokkal. Milliónyi munkavállalói csoport létezik, milliónyi különböző érdekkel: meg kell hallgatnunk őket, majd a munkavállalókkal közösen el kell döntenünk, mit tegyünk, merre menjünk. A lényeg, hogy ne mi találjuk ki, mi a jó nekik, hanem ők határozzák meg számunkra a követendő utat! Ez alapvető feladat a VDSzSz Szolidaritás megújítása során! Mitagadás, sok munka vár ránk.
Természetesen, a szakszervezet egyik legfontosabb dolga képviselni a tagság érdekeit, hiszen a mai magyar valóságban nagyon lényeges a munkahely védelme, a jövedelem. De ez nem minden!
Gondoljunk csak arra, hogy kezdetben a szakszervezetek segélyezéssel is foglalkoztak, és erről 2015-ben sem szabad megfeledkezni. Persze, lehet mondani, hogy más időket élünk, de ettől még ezek az alapértékek ma is rendkívül fontosak. Fel kell támasztani a munkahelyi közösségeket, erre pedig a szakszervezetnek pénzt is kell áldoznia: el kell érni, hogy az emberek jól érezzék magukat a VDSzSz Szolidaritásban és a munkahelyükön!
Ilyen fontos dolgokról is beszélgettünk tegnap Ferencvárosban az RCH munkavállalóival!