Nem tudom, érdemesnek talál-e a Küldöttgyűlés arra, hogy július 9-én megválasszon szakszervezetünk elnökének. Azt viszont határozottan tudom, hogy a VDSzSz Szolidaritás elnöki posztjára kapott jelölés nagyon megható pillanat marad számomra. Rengeteg a tennivaló, nem engedhetem meg magamnak a nosztalgiázást, de azt sem tagadhatom, hogy időnként azért megrohannak a régi emlékek…
“1989. szeptemberében Szécsény állomáson voltam forgalmi szolgálattevő, itt értesültem a VDSzSz megalakításáról. Nem sokat tudtunk arról, hogy kik alakították meg: láttuk a hálózaton keringő szórólapokat, majd elkezdtünk beszélgetni arról, hogy meg kellene próbálnunk.
27 éves fiatalember voltam. Akkoriban pár év korkülönbséggel nagyjából egyidősek voltunk a kollégáinkkal. Mindannyian 1980-ban kezdtük vasút pályafutásunkat: generációváltás volt a MÁV-nál, és nagyon sokan jöttek a vasúthoz. A rendszerváltás közeledtével figyeltük a változásokat, és vártuk, hogy mi történik a MÁV-nál. Úgy gondoltuk, hogy a politikai rendszerváltást össze kell kötni a szakszervezeti rendszerváltással is. A kollégákkal beszélgetve elég sok kritika fogalmazódott meg az akkori monolit szakszervezeti szövetséghez tartozó Vasutasok Szakszervezetével szemben. Ezért a VDSzSz szeptember 30-i megalakulása után egy hónapon belül kiléptünk a VSZ-ből, beléptünk a VDSzSz-be, és októberben tizenöten létrehoztuk a szécsényi alapszervezetet.”
[Részlet a velem készített interjúból, ami a VDSzSz 25. születésnapjára megjelent emlékkönyvben olvasható.]